|
Nah, fejtegetés van!! Boldog új évet mindenkinek egyébként! Egyetértek Siriusszal abban, hogy kellenek motivációk. Az ösztönökkel az a baj, hogy ez a fogalom már nagyon el lett koptatva. Szerintem már az analitikusok se tudják, mit jelent. Eleinte (még mikor Freud kitalálta) csak egy volt, az életösztön, ami kb. az ember tudattalan mozgatórugójaként szerepelt. Aztán Freud rájött, hogy csak kell már még egy (tisztára Teremtés egyébként... kell a Fénynek egy Árnyék, "héé, Lucifer! Nem is kérdeztem még, te mit szólsz ehhez az új kütyühöz, hm?" ), szóval kitalálta a halálösztönt. Ettől aztán mások is jól felbátorodtak, és viszonylag rövid idő alatt mindenféle késztetést ösztönnek kezdtek hívni. Szóval enyhén szólva eltudománytalanodott a dolog. És ezek a cuccok, amiket akkoriban "leöztönöztek", azok többé-kevésbé megegyeznek a mostanság motivációként számon tartott dolgokkal, és tényleg nagyon sokban meghatározzák őket az érzelmek. De azért én nem mondanám, hogy feltétlenül minden motiváció az érzelmekben gyökerezik. Például az éhséget általában nem tartjuk érzelemnek, mégis az egyik legerősebb motivációt jelentheti, főleg egy olyan helyzetben, amikor nem garantált, hogy sikerül megszüntetni. És ugyanilyen nagyon erős motiváció az "élni akarás" is, amiről (amennyire én tudni vélem) nem igazán tudják megmagyarázni, hogy honnan ered, minek van. Annyi biztos, hogy elég nagy (és főleg érzelmi) kátyúba kell kerülnünk ahhoz, hogy ez a motiváció sérüljön. Például depressziósnak lenni.
Úgyhogy ha ebből indulunk ki, akkor Sammykének marad azért némi nagyon alapvető motivációja a túlélésre a "lelke" nélkül is. Aszerint, amit elmondtak a lelketlenségről, az egész olyan, mint a pszichopátia (tudom, hogy írtam ezt már párszor, de akkoris ), maximum annyiban durvább, hogy a pszichopatáknak azért vannak érzelmeik, csak "kezdetlegesebbek". Sokkal. Meg bizonyos érzelmek hiányoznak teljesen (pl. bűntudat, szégyenérzet). Viszont emiatt a pszichopaták nagyon is hedonisták tudnak lenni, mint egy elkényeztetett kisgyerek: kitalálják, hogy akarnak valamit, és megpróbálják elérni - hízelegnek, hazudnak, fenyegetnek, zsarolnak, verekszenek, ölnek... manipulálnak. Mindenféle aggodalom nélkül. De nagyon is lobbanékonyak, meggondolatlanok és önzők. Ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják, nagyon könnyen méregbe tudnak gurulni, és nem annyira érdekli őket, hogy mit szólnak ehhez mások. Sammyben az a fura, hogy a pszichopaták sok tulajdonságával rendelkezik, kivéve, hogy mintha dühös se tudna lenni. Ha valami nem az érdekei szerint alakul, szép csöndben meglapul, és kivárja az alkalmat, hogy kezébe vehesse a dolgokat. De akkor ott egyáltalán semmi jelét nem mutatja az elégedetlenségének, nagyon is megfontolt. Szóval végül is olyan közel került az érzelemmentességhez, amennyire emberileg lehetséges (lenne...). A másik zavaró tényező pedig az, hogy Sammy eléggé hozzászokott a megjátszáshoz, és sose tudhatjuk, hogy nem-e csak úgy megszokásból "disszimulál". Persze, azért igyekszik elejteni olyan szavakat, mint "gondolom", "kéne", ilyenek, arra utalva, hogy sejti, hogy most érezni kéne valamit, de persze nem érzi.
Igazából ezzel az egésszel az az alapvető gond, hogy szerintem mi, emberek (akármennyire elcseszett vagy hiányos az érzelmi életünk) nem igazán tudjuk elképzelni, milyen lenne egy olyan gondolkodó lény, aminek nincsenek érzelmei. A robotos sztorikban is sokszor megjelenik ez a dolog. Szóval abban megint csak egyet kell értenem Siriusszal, hogy ezt nem igazán lehet jól megjeleníteni többek között sorozatban sem. Ettől függetlenül azért elég sokan megpróbálkoztak vele (gondoljunk mondjuk Spockra a Star Trekből), úgyhogy annyira nem meglepő, hogy itt is megjelent.
De engem még mindig az bosszant a legjobban, hogy mi alapján döntötték el, melyik pszichés tartalmak tartoznak a lélekhez, és melyikek nem. Ez így szerintem marhára logikátlan. És az alvás-dolog is naggyon zavar. Alvás a fizikai működéshez is kell. Meg az emlékezéshez. Sammykét már rég újra kellett volna éleszteni.
Az meg, hogy lelketlen-Sammy külön élőlényként volt kezelve, szerintem annyira nem gáz, ilyen sokszor van az életben is. Például, ha valaki többszörös személyiség, akkor külön emberekként kezeli az én-részeit, és aki tudja ezt róla, általában az is. Szerintem egyszerűen azért, mert így könnyebb. A kis agyunk egyszerűen nem tudja megemészteni, hogy egy ember viselkedhet ennyire különbözőképpen, mert az azt jelenti, hogy akkor ő kiszámíthatatlan, ami azt jelenti, hogy veszélyes ránk nézve, mert nem tudjuk még csak nagyjából se megjósolni, hogy mit szándékozik tenni. Vagyis akkor már jobb úgy kezelni, mintha két külön ember lenne, mert a viselkedése amúgy is két külön mintázatra oszlik. Mindenesetre új év, új élet, lássuk, mi lesz! __________________ "A mai nap jól indult... de felkeltem" |