 |
Én tulajdonképpen csak egyvalamire lennék igazán kíváncsi. Itt volt rengeteg dolog, amit nem magyaráztak meg teljesen, csak olyan részint: - a számok jelentése: bár Jacob barlangjában és a világítótoronyban a fokok mellett ott voltak, de mit keresett a bunker ajtaján? Mi köze volt a számoknak a Dharmásokhoz? - nem mondták el, mi a fény, de vannak teóriáim. Már csak abból is kiindulva, hogy a Lost misztikumainak értelmi szerzője javarészt a John Locke-ot játszó színész volt aki köztudomásúlag igen járatos a vallási-ezoterikus témákban. Az új ezoterikusok elméletei szerint (többek között) van egyfajta misztikus energia, ami átszövi a világot, és minden élőlényben benne van, az emberek viszont a fejlettebb tudatnak köszönhetően nagyobb mértékben képesek befolyásolni, mint más élőlények. Ebből ered a mágia, a pszichokinézis, a gyógyítás képessége puszta akarattal, stb. Elhinni nem kell, persze  Ez az energia lehet a sziget, mert itt megjelennek a félelmek, a halottak, az emberek szembesülnek eddig nem ismert oldalukkal, ráadásul ez az energia annyi mindenre képes lehet: gyógyít, elektromos-mágneses tulajdonságai vannak, gravitációs jellegű energiaként megszakítja a téridő kontinuumot, és a szigetet máshová helyezi térben-időben. Továbbá egy elmélet szerint van egy bizonyos isteni energia, egy őserő, ami minden emberben van (mint a Lostban a fény), és ez az erő mindennél hatalmasabb és szörnyűbb, mert ez alkotja az örökké élő lelket. És minden holt lélek ide tér vissza, ebbe a forrásba, és innen születik újjá. Talán ezért láthatta Jack az apját? Továbbá ez az energia a túlvilágot is átszövi, mert a lelkek ide kerülnek. A barlang talán a túlvilág kapuja? Hisz a fény nem a barlangból jön konkrétan, hanem egy üregből, egy ledugózott lyukból a barlang legmélyén, ahol senki sem tudja mi van. Talán a túlvilág? Az ezoterikusok szerint azok, akik nem életfeladataikat, Lost-osan küldetésüket követték, vagy sorsukat, azok nem fognak tudni elszakadni hibáiktól, és újra és újra megélik. Visszajáró szellemek? Emberek, akik nem tudnak elválni a szigettől? Jacob testvére pedig telve volt indulattal és haraggal és el akart menni a szigetről, bármi áron. Ezért szerintem amikor a fénybe zuhant, telítődött ezzel az erővel, és felerősítette benne dolgokat, úgymond "elemi gonosszá tette" idézőjelesen persze.
Mindösszesen két kérdésre várnék választ, de jó kifejtőset, ha lesz mozifilm:
1. Az egyiptomiakkal való kapcsolat mi a sziget életében, mi történt akkor, honnan az egyiptomi szobor, a hieroglifák, az ősi épületek. A jegesmedvét még lenyelem. Volt a sziget már egyszer messze északon is. De hogy került a jegesmedvecsontváz a Szaharába? Röviden a sziget és Egyiptom közt mi a kapcsolat? Várnék erről egy filmet, ha lesz 
2. Alvar Hanso, a Dharma, és Pierre Chang, vagy mikor éppen hogyan nevezi magát, honnan tudtak a sziget létéről, hogy találtak oda, és miért őrzik a Dharma építményei a Lost misztikus elemeit? A számok a bunkerajtón? A hieroglifák a visszaszámláló órán?
Azt hiszem, röviden ennyi. A vége...hát most őszintén ennél jobban nem tudom, hogyan lehetett volna lezárni, hogy ne legyen összecsapott. Nem válaszoltak meg sok mindent, de legalább szépen lezárták, és nem lett kínlódás a vége, mint a Szökésnek...  |